A hiéna meséje

Jaj, de rusnya állat vagyok,
Búsult a hiéna,
Pofám ronda, lábam kurta,
Az alakom is béna.

Lehetnék szép, karcsú madár,
Fenn a magas égen,
Ki felhőket szel ketté vadul,
Vágyom erre régen!

Ám én csupán gyötrődöm itt,
Húz a testem súlya,
Éhezem, vagy dögöt eszem,
Nagy a sorsom búja.

Miért teremtett meg az Isten,
Mi volt velem célja?
Amikor én megszülettem,
Részeg volt a léha!

Faragatlan, rossz világunk,
Méltatlanul kemény,
A hiéna csak hánykolódik,
Búslakodik szegény.

Nem bírom e gonosz létet,
Elvágom a nyakam,
Leugrok egy magas hegyről,
Főbe lövöm magam!

Viszont…

Nem más ez, csak buta mese,
Ezzel bőszen etet,
Mert ily csacska balgaságon,
Hiénánk csak nevet!

Kozmetikázhatná magát,
Akkor se szépülne,
S minek vágyna az egekbe?
Úgyis csak szédülne!

Ily mesével gyermekeknél,
Diadalt aratott…
Ám sose vágyott többre annál,
Mit az élet adott.

Hogy miért?

Mert nem hülye, mint az ember!

Vége