Éji órán jött elő.
Láttam ablakomon át,
az éjszakába ébredő
sápadt nőt, Lunát.
Felhő-fátylát eldobva
nézett énreám
egy álmok nélkül tengődő
magányos éjszakán.
Magányom, pont, mint tiéd,
ezüstszín asszonyom.
Magam vagyok, mint most Te
az égboltozaton.
Végy magadhoz!
Ott leszek egy pillanat alatt.
A hideg űrbe kiszórom
a bánataimat.
Majd megnyugodva,
súlytalan kóborlok rajtad én,
S üres szívvel megpihenek
arcod kráterén.
Segíts hát, hogy elfelejtsek
mindent, ami bánt,
S nyugalmadban hallgassam
a farkasok dalát.
8 hozzászólás
Szerintem, éppen jó helyre tetted Lunát, a csábítót.:) Magam is nagyon szeretem.:)
Jól megkomponált vers, nagyon tetszik.
üdv. Ida
Kedves Ida!
Tisztelettel köszönöm,hogy olvastál,véleményeztél! 🙂
Üdvözlettel: Zsolti!
Jó helyen ez a vers kedves Zsolti !
Tetszett a versed !
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Ismételten köszönöm,hogy olvastál,és tetszettek soraim.
Szeretettel: Zsolti! 🙂
Kedves Zsolti!
Szépen megalkotott a versed. Érdekes, nem mindennapi. Semmi probléma, jó helyre tetted, hiszen a Hold is a természethez tartozik.
Szeretettel gratulálok:
Kata
Kedves Kata!
Nagyon szépen köszönöm véleményed,és,hogy olvastál!
Szeretettel: Zsolti! 🙂
És most pedig besorollak a kedvenceim közé… 🙂 Bár ritkán tudok jönni, figyelni foglak!!! 😉 🙂 😀
A kategórát illetően pedig… természet, és több is annál egy kicsit… Az a jó benne, hogy az olvasó fantáziájára is lehet bízni a benne rejlő leírás, történet lényegét, tehát többféleképpen is "megszólalhat"!
Szeretettel: Mónika
Nagyon köszönöm Mónika! Azt hiszem a kedvencség kölcsönös lett 🙂
Szeretettel: Zsolti 🙂