Halkan zsibong a város…
ritmust kopognak a talpak, sarkak.
Zsugorodik a járdakő szélén a balzsamos álom.
Zsibbadt lábon lóg a pók
a pókfonálon,
rám telepszik a bizsergető ismeretlen,
földiekben, égiekben, rímekbe szedetten.
Beléjük botlom, folyton csak mondom.
Égig érő fák alatt ragyog az ébredő nap,
zsong-bong, dong bokron
minden zümmögés.
Virágok bomlanak ágakon,
fehér meggyfákat mégis
rózsaszínnek álmodom .
Ébrednek a terek, indulnak bicikli kerekek,
zörögnek raklapok,
nyílnak ablakok, ajtópánt lakatok.
Polcokon illatos péksütemény.
Ágyában álmodik a pék legény.:
útszéli pitypang,
hogy bont bozontos kalapot,
vagy kovászos kenyér illatot,
zsigereinek friss zsemlét, morzsát
zsongítón ölelő zsémbes asszonyát,
neki még nincs korán.
Ahogy álmából félig ébren föleszmél,
a nappal földereng.
Fanyalog a kávén, mindjárt itt az este.
A csillagos ég újra kékre festve,
nemsokára kelhet újra a holnapi kenyér.
Szerelem parazsán fűthet, süthet a kemence.
4 hozzászólás
Ági kedves, olyan hitelesen festetted le az ébredő várost, hogy olvastam volna még, még…
Nagyon tetszik!
ölelésem
Ida
Köszönöm szépen kedves soraid, örülök, hogy tetszett az ébredő Győr.
Szeretettel. Ágnes
Tetszettek soraid, gratulálok hozzá.
Üdvözöllek
Attila
Köszönöm Attila soraid.Van egy pék a közelemben, látom, hogy milyen rossz neki, hogy nappal kell aludnia, nyáron a nagy melegben dolgozik.Kicsit erről szól a vers, hogy mi mindenből kimarad.A kenyerünkért.Ágnes