A hontalan

Egy kurd vidéken látott napvilágot,
olyan volt épp, mint minden más gyerek;
ínségben nőtt fel, állatokkal játszott,
körötte testvér, egy egész sereg.

Apja és anyja régen munka nélkül,
akár a többi falubéli nép;
járt iskolába hébe-hóba, végül
kivették, nem volt rávaló elég.

Perzsa sosem volt, arab sem eléggé,
szívében mindig igaz kurd maradt;
török az nem lett, grúz meg még kevésbé,
aludt a földön, utcán, híd alatt.

Éhen ne haljon, kénytelen volt lopni,
elkapták persze, börtön jött, bilincs;
nehéz a mások megvetését szokni
annak, ki rongyos, még egy ágya sincs.

Fegyverbe hívták, lázadó lett végül,
szabadságharcos, hívd akárhogyan;
de bárhol él is, menekülni készül,
öt ország közt él, mégis hontalan.

Becsüld meg, testvér, van saját országod,
mindenki ezt ma nem mondhatja el;
hazádat hogyha sehol nem találod,
légy vétkes, vétlen – hontalan leszel…