Durcás vagy ma és sértett, és szemednek
varázscsilláma nem tündököl rám.
De várok. Meg sem rebbenti pillám
türelmetlenség. Így is szeretlek.
Te érzékeny vagy, mint a mimóza,
mi érintésre szétpattan vadul,
vagy gyermekláncfű pihéje, ha fúj
egy kis szellőcske, s gömbjét kínozza.
Édes a méz keserű után is,
s megbékélni veled, akár a méz
dús borostyánja ínynek – úgy látszik,
ha követi a csók, a sárgaréz
kancsóból bor, s majd újra sugárzik
köztünk a jel, mely addig kárba vész.
6 hozzászólás
Az a jó, ha a jel nem vész kárba… A sárga szín (méz, borostyán, nap) köt össze benneteket, úgy látom:) Kedves kis szonett:)
Tedd hozzá a bor és mimóza színét is…:))))
Köszönöm, Klára!
Kedves Irén!
Remek képek, édes, megbocsátó gondolatok, frappáns befejezés.
Judit
Köszönöm, Juditkám!
Kedves Irén !
Nagyon tetszik a versed, hasonló gondolataim vannak mostanában, gyönyörűen írtad meg.
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu, örülök, ha tetszett, a kibékülés mindig édes, Neked is kívánom szeretettel…:)