Megint elgondolkodom, mostanában sokszor.
De fejemben csak egy gondolat jár folyton:
Kiért, miért élek én? És vajon jókor?
És egyre jobban nyomaszt mi is a sorsom.
Körülvesz sok ismerős és persze barátok,
De néha mégsem tudom hova tartozom,
És szinte teljesen egyedül bolyongok.
Nem tudom hova visz utam, hova jutok,
Tébolyodott őrültként keresem az ösvényt,
Hol megvilágosodásra találhatok,
És ahol meglelhetem az élet értelmét.
De még az út elején kialszik a fény,
S nem találom a segítő kezet.
Így újra és újra elhalványul a cél,
Üldöznek a hazug szavak, mint a szökevényt.
Halovány mosolyok, kedves nevetések.
Kísértenek az arcok, mint megannyi árnyék,
Előtörnek belőlem bosszús emlékek,
Melynek minden kis kockáját mély sóhaj kísér.
Jönnek sorban a nevek… Ő talán szeret.
Vagy csak én hiszem, s lehet, neki sem hiányoznék.
Elfogytak a nevek, és nem jött a felelet.
Hullana-e értem könnycsepp, hogyha már nem lennék?
3 hozzászólás
Kedves Rover
Versedben olyan gondolatokról írsz, amik szinte minden ember fejében megfordultak, és el-el mélázik rajta:)Nagyon tetszett a versed, szép fogalmazás, és jó a szerkezete.
Szeretettel:Nagy Krisztina
Kedves Rover!
Tetszett a versed!
S, ha szómmal segíthetek,
Ne keresd görcsösen utad!
Ne várd epedve a szeretetet,
Ne akard megérteni
Mindenáron az embereket!
Előbb szeretsd önmagad,
Fogadd el feltételek nélkül léted,
Ne várd el magadtól a tökéletességet!
Amint lecsendesül lényed,
Megnyílik az ösvény,
Melyen elindulnod nem lesz többé rejtély!
Szeretettel: Falevél
Kedves Rover!
Elgondolkodtató.Emberi. Szép. Tetszett.
Ági