Egyedül sietek,
a léptem dobban.
Őszbe lopottan, kopottan
hallgatom, mi kong, mi koppan
az utcaköveken.
Parancsolnak!
Parancsuk bolyong.
Az eldobott zsemledarabok
között, mint apró lábnyomok
– araszolnak.
Kitelepednek
a jéghideg asztalok,
vas-lábuk velem andalog.
Kopognak a kongó aszfalton,
megrészegülten.
5 hozzászólás
Kedves Ágnes!
Csodálatos vers.
Jól bánsz a szavakkal.
Igazán tetszett.
Üdv: harcsa
Sok-sok éve tudom, hogy a Ritmusok Asszonya vagy, Ágica. Ennek újra és újra a tanúbizonyságát adod. Ismételten csak gratulálni tudok Neked, sok-sok Szeretettel: Andrea
Nekem a szívem dobban, – hangosabban, amikor ilyen jó versre találok. Gratulálok!
Szeretettel üdv:hova
szép ritmusos..
a mondanivalón még gondolkodom
Ez avers egy reggel hangulatát rögzíti . Ott jártam ahol újból egyedül kellett lennem. És nagyon hiányoztak az apró lábnyomok.
Barátsággal. Ágnes