A költészet lett mára mindenem.
Hazug múzsám, kinek csókját elveszem.
A papír az én világom,
Hol minden úgy történik, ahogy látom.
Ami itt volt, egyet sem bánom,
Mindig fekete vagy fehér.
Egy egy sor nekem, az élettel felér.
Tollam mint egy ecset,
Varázsolok a fehér világba,
Ezernyi csodás hegyet.
Mondatok és vesszők,
Akár a madarak, dalolva szállnak.
Míg csak írom a sorokat.
Míg csak fejemben, az új varázsa kopogtat.
Megfestek országokat, városokat, népeket,
Mint egy nagyító a szemem, állandóan méreget.
Ez így már elég?
Vagy hiányzik még egy kis szín?
Gyerünk hát a közepébe, had száguldjanak a folyók,
A hegyek kússzanak az égig,
S rajtuk fagyos hó osonjon végig.
Felhő is kell, ide néhány pamacsot,
Mint egy jó mester csak faragok és faragok.
A toll a véső, közösen árkokat ásunk,
Mert Ő és én, már új világot látunk.
Én suttogom neki milyen legyen,
Ő pedig irányítja kezem.
A költészet lett mára mindenem!
Sorok és versszakok,
Na ez, az igazi Szerelem!
5 hozzászólás
Kívánom ez a szerelem soha el ne múljon! Legyen mindig szép ihleted! Szépen ábrázoltad az írásról a gondolataidat!
Gratulálok barátsággal Panka!
Amihez nagyon értesz az a versírás.Kívánom hogy sok hasonlóan csodás versed szülessen a jövőben is..Izgatottan várom a versesköteted:)
Gyönyörű hitvallás,gyönyörű vers,szívemből beszéltél.Üdv:Szekelyke.
Ez a szerelem soha nem fog megcsalni, és örökre veled marad.
Szépen írtál a költészetről!
Köszönöm szépen a sok hozzászólást, nagyra értékelem őket!