Messzi keskeny tűzcsík
felett szürke hamu száll,
szívemre csend telepszik,
tegnap még itt voltál.
Most magam vagyok, te
már más testéhez símulsz,
vékony csík csak az este,
csillagként halványulsz.
Magamat a magánnyal
szorosan gúzsba kötözöm,
beszélgetek a halállal,
társam ő és a közöny.
5 hozzászólás
Nagyon szép és nagyon szomorú, remélem, az utolsó vsz. nem valósul meg!
A sortörések nagyon jók, zaklatott ihletről tanúskodnak!
Írj sokat!
Üdv! Hanga
Szia!
Régvolt dolgaim emlékeit idézi versed….. nagyon ismerős az érzés! Bár mégis más…..
Tetszik, amit írtál!
Szeretettel: Kata
Szia Kata!
Köszönöm az olvasást és a véleményt!!
Nálam is régebbi érzések újraidézése, újragondolása
szülte e verset…
üdvözlettel
leslie b
Ne szomorkodj…, sose tudhatod, hogy mit hoz a jövő. Ki tudja, talán már ebben a pillanatban is inkább Veled lenne mint mással. Az idő mindent megold…, ha tényleg ő a Végzeted… nem leszel sokáig magányos. Ha pedig nem… mostanra már túl vagy rajta bizonyosan.
A.
Nemrég olvastam egy blogban, hogy ‘azzal a gondolattal a legnehezebb megbaratkozni, hogy a közönyöd is te vagy’. Kornis meg azt írja, hogy ‘egy szerelem, nem szerelem’. Valahogy így gondolom én is. Aki teljesen közönyös tud maradni, az biztos, hogy nem Ő volt. Ezt megérteni persze a legnehezebb.