Por fedte utakon bandukol lelkem,
a köd bús cseppjei ajkamra hullnak,
mélységes fájdalom mar a szívembe,
hisz dühös villámok most tornyosulnak.
Bennem szeretet lángja pislákolva
ég, hiába vés mély barázdát a kín!
Óvnám léted pillanatát vágyódva,
de ketyegőd ekkor mérges mályvaszín.
Álmod és vágyad csakis róla mesél,
nem számít, hogy aláz és sárba tipor,
de hozzád csak az álnok hangja beszél,
s rajta a megvetően gúnyos vigyor.
Meddig bírom még ezt… sajnos, nem tudom!
De egyszer lelkem ajtaját becsukom!
2023. március 1.
2 hozzászólás
Kedves Ilpaki!
Nagyon ötletes a cím:”A lélek könnycseppje”
Az utolsó sor megrázó:
“De egyszer lelkem ajtaját becsukom!”
Sok mindenen át kell esni még erre a pontra
jutunk!
Sajnos,néha nem marad más választás!
Grtulálok fájóan csengö soraidra!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
“Meddig bírom még ezt? sajnos, nem tudom!
De egyszer lelkem ajtaját becsukom!”
Így kell tenni, ha valaki érdemtelen a szeretetedre.
Szeretettel: Rita