A lélekfészek

A lélekfészek üres és kihalt,
bokrok alatt szunnyadó sírhant.
Csendesen dalol egy bús dallamot,
múltbéli énjéből kitépett darabot.
Hangját tovaviszi a szomorú szél,
üres tekintetében tompán pihen a fény.
Csak néhány gondolatszilánk,
tétova kicsorbult s szilárd.
Mútbéli boldog léte,
egyetlen megmaradt emléke.
Egykori álmai romján épült kaloda,
saját bánatának leláncolt önző foglya.
Őnmaga keservének kerítése,
körülöleli az elmúlás reszketése.
A sötétség kötelébe kapaszkodva,
imbolyog kétségek közt vacogva.
Mint egy vihar sistergő ostora,
kiszakítja őt egy hang a valóba.
Széttépi önmagának épített börtönét,
a bánat törékeny üveg bölcsőjét.
Ágak reccsennek a léptek alatt,
megremeg a fészek a bokor alatt.
Ziháló lélegzet,
egy lélek érkezett.
Napfelkelte, születés,
új mámoros létezés.