Léna partján oly rövid a nyár,
nagy a folyam, vize végtelen.
Szibéria, titokzatos táj,
errefelé minden rejtelem…
Míg benn vagyunk a hosszú téli éjben,
meghitt faház, s meleg kályha vár.
Kinn fúj a szél, havat hord az égen,
benn meleg ágy van, forró szamovár.
Kinn hó világít, s a hófellegek,
benn fénylő csillag, szemed úgy ragyog.
Rám kulcsolod forró testedet,
úgy érzem én a trópuson vagyok.
Léna jegén oly hosszú az út,
a tengerig jutni, északon.
Szerelemnek szárnyán semmiség,
átrebbenünk könnyű álmokon.
Debrecen, 2007. 10. 18.
6 hozzászólás
A hideg orosz tájakat varázsoltad elém a verseddel. Persze, meleg ágyban, szamovárral elviselhető a tél ott is.
Üdv.
Kedves Albert!
Legyen bármilyen hideg is akár, ha van mi felmelegít.
Szeretettel:Selanne
Nagyszerű vers.
Jó a kontraszt a remekül lefestett kinti, szibériai hideg,
és a benti szamovárhangulatú meleg,
párhuzamban a szerelem érzésével…
gratulálok
Kedves Kata!
Szeretem változatossá tenni a verstémákat. Szibéria titokzatos hely, rideg, vad. De nem a szibériai tigris jut róla eszembe, hanem a szerelmeskedés egy meghitt faházban. Az orosz téma mindig megmozgatja a képzeletet. Írtam néhány verset erről. Majd behozogatom.
Üdv.: Alberth
Kedves András!
A vers igazi hangulatát ez a kontraszt adja. Jó a meglátásod! A párhuzamos ellentétek kiegészítik egymást és egy nyugodt harmónia keríti az embert hatalmába. Közben megmozgatja a tartalom az ember képzeletét is. 🙂
Üdv.: Alberth
Kedves Selanne!
A szamorvában főtt forró tea és egy tüzes orosz lány még szibéria jegét is felolvasztja… 🙂
Azért mindenütt jó, de legjobb itthon! :-))
Üdv.: Alberth