A lépcső alján
sötét
lábnyomok vackolódnak,
csupa mult,
egy sem a holnap,
percet pihenek,
mielőtt indulnék,
jó nagy lélegzetet
veszek.
Mennék,
majdnem megyek,
majd ha fönt leszek,
lenézek,
majd egyszer megértek
minden miértet.
És minden sötétet
felold a fény !
A lépcsőről
kinyújtott kezekkel
jön
felém a reggel.
7 hozzászólás
Ez is nagyon tetszik. Jó a mondanivaló és az írás is . 🙂
ez egy nagyon jó vers…azt hiszem, h megértettem…igazán…meghatott és megnyugtatott…nagyon tetszik a vége…jó kis metafora 🙂
Igazi jó és szép vers rgyogó képekkelfejezi ki a mondanivalót.
Hatásos, és sodró lendületű. Nagyon szép sorok, tartalmilag is szuper! Gratu!
Azt hiszem ez eddigi legjobb versed. Nagyon gördülékeny jók a tagolások és a rímek.
És a mondanivalója is könnyen megfogható és elgondolkodtató is egyben.
Tényleg mindenki így láthatja a dolgokat élete során…jó ez a lépcső hasonlat.
Köszönöm.
Szia!
Nagyon jó kis vers lett ez, és van benne két rész, amitől nekem olyan “aranyossá” válik: az elején a “lábnyomok vackolódnak” és a vége “kinyújtott kezekkel jön felém a reggel” az jut erről eszembe mintha az anya nyúlna le gyermekéért, hogy fölvegye. Szinte látom a képet magam előtt. És az élet is ilyen, ahogy talán majd felkarol.
Üdvözlettel: Hanna
A lépcsőn lefelé menve pedig visszaemlékezünk…én többször megállok majd ezen a lépcsőfokon, amelyiken a te versed van:)
Üdv: Áfonya