A lepke

Elindult a gólya, több sebekből vérzett, csontra fogyva,
Elvitte mégis a kedvet, mi az élethez vet ki magából a spongya.
Véres lepel, csapzott fiát hozta, még a madár is látta,
Még meg is vájta, hogy él e még a bűzlő apróság a sárban.
De ordítása fellármázta, és az élők sorába vágta.
Hangosabb volt mint egy hárpia, de hangját csak az északi szél kódolta.
Így véréből szoptatta, mely csorba létre kárhoztatta át,
Utódját. Mely nem féltette az utópiát, de megrázta kobakját.
Mikor ólmozott dobhártyáját átvághatta végre már,
Kitágult pupilla, reflexív mozgáskor, ennyit lát a jó barát.
Kik elfogytak sorba már, bosszús ár, bizalmat veszítve, érdemtelen határ,
Súrolták a lázadást, nem elsőrem, sem utoljára, de igen, lecsorbult a pohár.
Ekkor maxolt tetőfokra a nyolcadik érzék is, mint friss,
Étek a nyomornak, és kihányva tenyésztett halottnak is.
Így sem lett több senkinél, de érezte ő anno még a túlvilág szelét,
A szebb élményt, mi oly régi, mi miatt túl sokszor hajtja meg fejét.
Szorítja kezét, érezve tüzes leheletét, jég-csapolt merevségét,
Mint ritka látomást: a perzselő napnál forróbb, de szív fagyasztó LEPKÉT.
Mi hozzá csak éjjel sompolygott, csillogó szemekre lelve ott,
Megmutatott, egy ritka járványt, mit szeretetnek titulálhatott.
Még kedvesen szólt, mi több simogatva hívogatott,
De uhhh, szirének hangja ez, kinek hátsó arca betartva kiirtott.
Mikor az egyetlen ritka korszakot, háromszor meggyalázott,
Szorongó fogak, mélázó öntudat, nem szakadnak a falak most.
Mi több, vastagodnak a rácsok is, de a csonkakéz a holtpillére mutat,
A búcsú sebe nehezen szakadt, mi közben a gyűlölet lobja óriásira dagadt.
Közelről még könnyesebb a vörös rovar szívének szikje,
Deportálva teleportált, de hologramként manipulált rímje.
Sőt megcsalta a csalogány csengettyű, csalfa hárfája is, még az nap
Lehet még tegnap, de lehet már hosszú esztendőkbe átcsap.
Sebaj? Mi lett a baj? Csak a legenda maradt, meg azaz ismerős zaj,
Itt a fejben. Mi pislogva fellobban néha, hogy meséljen. Meséljem? a raj-
nak. A halott lepke két fejű fiának, kik nem tőlem tanulnának,
Ha nem én lennék az, ki apjuk helyett, a poklot megjárta.