A ligetben

A ligetben kinn a fák alatt
emlékezem jöttöd léptein,
ahol csendek ülnek árnyakon
szelíd szavak szótlanságain.

Belengi múltaknak fövenyét
az idő harmatán, nesztelen
vonulva át barangolásán
bennem minden érzés szüntelen.

Pilláim most könnytől nedvesek,
mint érzem szívemnek gyönyörét
szállni túl a messzeségeken,
régi nyomokon futva feléd.

Futva át a sóhajnyi léten
voltakba merülve derengőn,
s képzeteim járnak évein,
elmúlt időkön s a jövendőn.

S magam előtt látom én, mint
törékeny alakod jön felém,
abban a szelíd ragyogásban
emlékeimnek tekintetén.

Bejárom a régi ligetet,
gyermekségem porlepte léptét,
mit szépségül kaptam. S életül
van velem, reményül, ki tiéd

voltam én, aranyos Mamuskám,
követve hangod élő selymét.
Mert benne él e szívben szavad,
őrzőn bennem a múlt gyermekét.