és álomtiszta, haloványkék szemed –
kacajod gyógyít'ná a sértett sebet
neved gyöngysor lenne az élet nyakán.
Lábad szaladna, mint futótűz erdőn
közben csacsognál szívemnek kedveset –
majd, míg álmaid hasztalan kergeted
pihennél karomban veszélyes lejtőn.
Elmondanád sokszor, hosszúk a napok
vagy rövidek, miként akkor épp érzed –
hogy néha biz' éjjel a holdat kérded
látják-e őt Ott Benn azok, kik vakok.
A lelkek szabadságát hagytad bennem
Te, ki sajnos soha meg nem születtél –
hozzám ragadtál, tán egy ízületnél…
s emlékezem Rád sok elrepedt percben.
8 hozzászólás
"kacajod gyógyít'ná a sértett sebet"
annyira…
üdv. koko
Nagyon köszönöm, kedves koko, hogy ez a véleményed. Ennyi épp elég. 🙂 Örülök, hogy olvastad. Éva
… sok elrepedt percben. – Ez sok mindent elmond, drága Évám.
A tőled megszokott alapossággal, szépen megírt vers.
Szeretettel! Ida
Drága Idám! Régi történet ez…nagyon régi. 🙁 De sosem lehet elfeledni. Köszönöm, hogy láthattalak, s a hozzászólásod szintúgy. (elkezdtem tegnap olvasni a Pszichotanyát, de még csak két fejezetig jutottam – nagyon tetszik) Ölellek. Éva
Kedves Éva!
Ez a vers amolyan "hideg-rázós", mind amellet nagyon szép!
Szeretettel: Gy.
Örömmel fogadtalak, kedves Gyömbér. 🙂 Igen, ez egy eléggé rázósnak mondható téma. Sajnos többen átéltünk hasonlót. (én többször is. 🙁 ) De mégis született négy gyermekem…a többit pedig igyekszik az ember elzárni magában. Vagy félre rakni, feledni…hasonló. Mégis akartam írni róla…jó sok idő után. Köszönöm szavaidat. Szeretettel. Éva
Kedves Éva!
Férfiként ezt átérezni lehetetlen. Hiszen már egy megfogant életről írsz, mely valami sorshiba miatt nem jöhetett a világra. Mégis szeretettel tudsz gondolni rá, eljátszadozva a gondolattal, hogy milyen lett volna.
Szeretettel: dodesz
Kedves Dodesz!
Már régebben is olvastam hozzászólásodat, de…valahogy elmaradt válaszolni rá. Nagyon szépen kérlek, hogy ne haragudj ezért rám. Szégyellem. Hálásan és szeretettel köszönöm megértő soraidat. Éva