Ódon, régi házban
tengeti napjait egy öregember:
magára zárja kulccsal ajtaját,
s azon kopogni senki nem mer.
Csökönyös, mogorva vén szamár!
De igazából csak magányos.
Ne ítéld el, míg nem ismered múltját!
A mi öregünk oly talányos…
Ifjú korában még mert álmodni,
és igen, szeretni is tudott;
de ráöltötte nyelvét a Balsors álnokul,
s az öregember álma messze elfutott.
A csillagok tán tudják,
hova szállt a vágya,
hogy végleg meghalt-e?
Vagy a végtelent járja?
S visszatér-e egyszer
az omladozó házba?
Eszébe jut még,
hogy az öregember várja?
Ha nem tér vissza, úgy is jó,
az öregember már tudja,
hogy álmokkal, vagy nélkülük,
de véget ért az útja.
Nemsokára csillag lesz ő,
s fenn az égből látja,
hogy szalad el másoknak is
ifjúkori álma.
S ha egy ilyen fiatalban
majd önmagát látja,
úgy leszáll, s mint hullócsillag,
álmát visszaváltja.
2 hozzászólás
Ez egy nagyon kedves és szomorkás történet… azt hiszem, sokan vagyunk, akik nem mernek szembenézni az idősekkel, mert félnek, hogy ők is ilyenek lesznek, ésa úgy gondolják, inkább homokba dugják a fejüket, akkor talán elkerülhető a testi/lelki leépülés. Szép gondolat a végén a reinkarnáció egy romantikus megfogalmazása, a hullócsillag-visszatérés, nagyon tetszik.
Verselésileg kicsit kusza, mintha szabályos vers akarna lenni, de aztán mégsem lesz az, ugyanakkor pl. a záróversszak tökéletes 8/6/8/6 szótagszámú. Úgy érzem, ha ezt követné a többi versszak (egy kis odafigyeléssel megoldható), akkor még jobban hangsúlyozná a mesés jelleget, még ha komor is a tartalma – hasonlóvá válna egy balladához.
Ami a legeslegjobban megfogott viszont, az az, hogy fiatal korod ellenére ilyen gondolatok foglalkoztatnak – ajánlanám e versed minden olyan felnőttnek, aki meg vannak győződve arról, hogy a mai fiatalok közömbösek, nyeglék éés önzők.
Szia! Ez nagyon megfogott. Szép gördülékenyen írsz, szépen összecsengenek a rímek, bár a sorok szabálytalansága – ahogy Ormi írja – tényleg kicsit zavaró. Üdv, Poppy