A Műértő II.

Mért provokálsz, mért átkozol,
kritikusom, „barátom”?
Álljon beléd a nehézség,
tiszta szívből kívánom.
Ki papírra veti szívét,
s önzetlen adja nekünk;
hagyj annak már végre békét,
velünk vagy, vagy ellenünk?

Mindenkinek tetszik vajon,
amit bármely társunk ír?
Ez is lehet, az is lehet,
vagy így van, vagy épp nincs így.
Ne bírálj, míg nem mutattál
bármi verset fel nekünk;
hagyj hát most már végre békét,
velünk vagy, vagy ellenünk?

Obszcén szavak szótára vagy,
nem érdemelsz nyomtatást!
Elképzelem verseidet,
nem ez, az a borzadály!
Kinek könnye a tintája,
együtt sír, s nevet velünk;
hagyj békét végre már annak,
velünk vagy, vagy ellenünk?

Takarózzak vajh’ másokkal?
Nem, én nem olyan vagyok!
Nyomtatott irodalommal?
Jó pajzs, de én kihagyom!
Hisz nem vagyok „kicsiny” nyuszi,
Ki ha baj van, menekül;
Én nem félek eléd állni,
velünk vagy, vagy ellenünk?

Mit képzelsz te? mi vagyok én?
Fejet hajtsak előtted?
Vajon karcsú nádszál lennék,
nem több? csak ennyit érek?
Jobb, ha tudod: sziklák vagyunk,
szellődön csak nevetünk;
mennydörögjük a kiáltást:
velünk vagy, vagy ellenünk?

Ha értesz is valamihez,
csak képmutatás lehet.
Szót emel bárki ellened,
s máris megfenyegeted.
Amíg te állsz a színpadon,
nekünk más a szerepünk;
de jól vigyázz: mellé ne lépj…
velünk vagy, vagy ellenünk?

Menj el! bújj a pajzsod mögé,
s reszkess félve mögötte!
Kiket ma még ócsároltál,
hagyd itt, amíg teheted!
Túlnőjük határainkat,
s bűnöst vadászni megyünk;
utoljára kérdezem meg:
velünk vagy, vagy ellenünk?