A művész 2

Kalapács nincsen.
Elvitték. Ingyen.
Nem is lesz, mígnem
faragunk egyet.
Faragjunk? Kezded?
Minek is kéne?
Nézz rá a kézre és a lábra.
Vágj és fúrj vele.
Éppen ezt tegye.
Kiabálj, ha fáj,
ezért van a száj.
Ám munka menjen!
Persze, megy, rendben.
Én is így teszem,
és szobrom: készen.
Állítom közre.
Lássátok körbe.
Ábrázol mindent.
Kalapács-istent.

Ecseted-nincsen (?)
Elfutort innen.
Nem is lesz, mígnem
megrajzolsz egyet.
De miért tegyed?
Van sok-sok ujjad,
elő most húzzad.
Mártsd be égbe
és festesz kékre,
mártsd be földbe
és festesz zöldre.
(Barnára? Persze.
… lilára? Rendbe')
…
És festesz hova?
Falra és lóra és szélre és
ismét és újra.
Elkészül a kép.
Pontosan ekkép.
Ábrázol létet
úgy, ahogy kéred.

Toll, papír? Nincsen.
Elégett. Igen.
Nem is lesz, mígnem
megírunk egyet.
Mint fának meggyet, szőlőt.
De ilyet tegyünk?
hisz itt a vérünk.-
szem-szájból csöppen.
A fökdre röppen,
pokolba, mennybe.
Írunk hát vele.
Tán van épp erre.
(Higgy bátran benne!)
Itt tehát vérünk,
betűket vésünk.
Regények, versek.
Nagyon jók lettek.

És vége, ennyi?
Nem maradt semmi?

Nincsenek kövek.
Megették őket.
A tehén, a ló.
A gonosz,. A jó.
Teremtsél, teremsünk párat?
Sohase fáradj!
Van csontod s fogad.
Markoljad. Fogjad.
Belőle építs
valahogy… épp így.
Emelked' a fal.
Leomlik? Nem fél.
A tetőt szépen
rádobod. Nézem.
Költözzél bele
és éljél vele.
Ők is mind költöz'.
S beléje öltöz'
és tovább mindig.

Csinálunk mind így.

Minden művésznek és mindenkinek, mivel mindenki művész