Egyszer volt, hol nem volt érték és rend,
Kietlen pusztaság lett idelenn,
Ó ne! Eltűnt az emberi szeretet!
Segíts, kérlek, s nyújtsd ide kezedet!
Hitesd el velem, hogy szeretni nem bűn,
Takard el szemem, hogy ne lássak mást,
Csak egy napfényben tündöklő padlást!
Hol a sok régi érték csak reám vár.
Letörlöm a port minden antik tárgyról,
Szebben csillog az, mint saját korában,
értéke ragyog e szürke világban.
Leszáll az est, elragad az álom,
A mesémnek is már a végét járom,
Holnap ismét megnézem a padlásom!
5 hozzászólás
Sok értéket csillantottál meg versedben, kedves Piroskha!
Élvezettel olvastam!
Gratulálok!
üdv: András
Bizony, bizony mennyi mindent rejt egy padlás!!!:)
Ez csodás lett!
Így tovább!
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Piroskha!
Talán az emberi szeretett nem múlt el, csak egy kicsit mélyebbre került a szívekbe.
Találj sok jót azon a padláson.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves Piroskha!
Gratulálok a versedhez. Nagyon szép és aktuális vers!
Akár egy Himnusz is lehetne. Mindent kidobálunk, és az új dolgokat hajszoljuk, legyenek azok bármilyen silányak. Akár tárgyakról, akár érzésekről van szó.
Judit
Köszönöm szépen a gratulációkat!
Harcsa, igazat adok neked, a szeretet valóban mélyebbre került a szívekben és biztosan van módja annak, hogy a felszínre hozzuk. 🙂
T.Pandur Judit, így igaz, mindig az új dolgokat hajszoljuk, ami természetesen nem baj, hiszen az újdonság az, ami mindig változást eredményez, a változás pedig az, ami előre visz az életben, de nem szabad megfeledkeznünk a régi értékekről, amik mindig tanító jelleggel szolgálják a jelent.