Olyan Örökkévalóan
és Végtelenül,
Csak én és én és én
Magányba falazott Mikes Kelemenné,
A világ rőzséivel hátunkon,
mátyásanyás könnyeink
tisztára mossák az urak szívét,
És mosolyunk felett elballag az idő.
Szamovár-szívünk szerelmet forral,
Aztán megint csak M vagyunk.
Magunk maradunk.
Bennünk rajcsúrozik szüntelen a Világ
Selyemruhánkba hímez a Sors
Acélszavakat.
S ha, hajnali alkonynak megszültünk pár zsarnokot,
Mezítláb sétálva elszenilizálódunk a holdfényben,
Ráncaink majd elmondják,
Ha nevünket sem tudjuk már,
És lassan de biztosan,
Kiőszül majd a lélek a testből.
De addig olyan Örökkévalóan,
Olyan Végtelenül,
Szeretve, vagy
Szeretetlenül,
Csak én, csak Ti,
Csak Ők,
Csak Mi,
Ereinkben vörös szeretet,
Ajkunkon keserű szilánkok,
Jaj, felettünk fattyúk az Istenek…
Mert mellünkből az Élet szivárog.
3 hozzászólás
Szia, szép vers, megrendítő/meghökkentő képekkel, képzettársításokkal. Ilyenekkel: "Kiőszül majd a lélek a testből" tetszett Dominika: én
Kedves Bödön!
Örülök, hogy tetszett!
Üdv:
Dominika
Kedves Veronika!
Nem semmi, és az is benne van, most is a szívedet adod, köszönöm.