Szívembe rejtem a nyár aranyát,
A Nap szikrázó sugarát.
A tavon szétterülő hullámokat,
A szélben ölelkező ladikokat.
Játékos felhőket látok az égen,
S tarka virágokat a réten.
Ég és föld között állok, várok.
Az emlékek útján rád találok.
Egyszer ott vártál a domb túloldalán…
Gondolatomban most is ott vagy ám!
Fekszel az illatos fűben…
Jaj! – az emlékek eltűnőben…
Akkor leszakítottad az akác levelét,
Hogy kiszámold, – szeretlek-e még.
Elszáradt az óta az akácfa fele,
Nem várt őszig, sárgul a levele.
A nyár most is olyan, mint régen.
Át lehet gázolni az éren.
Kiszáradt a patak is,
Esténként párját hívja a haris.
A tavasz-zöld már sárgásra váltott,
Szemem megszokta, sok ilyet látott.
A nyár arany színét látva,
Nem gondolok még az elmúlásra.
32 hozzászólás
Milyen jó nosztalgiázni, minden képes aranyban pompázni. A lelkünk örök életű ,gyermeki,olykor fiatalos. Az idő ilyenkor meg képes állni. Az elmúlás pedig ,még jó sokáig várasson csak magára. Szép, megható sorokat olvashattam Tőled! Hiányzott is már nekem!
Szeretettel ölellek:Marietta
Milyen jó nosztalgiázni, minden képes aranyban pompázni. A lelkünk örök életű ,gyermeki,olykor fiatalos. Az idő ilyenkor meg képes állni. Az elmúlás pedig ,még jó sokáig várasson csak magára. Szép, megható sorokat olvashattam Tőled! Hiányzott is már nekem!
Szeretettel ölellek:Marietta
Drága Vali!
Szép nyarad elvarázsolt :-)))
Mást most nem is tudnék szólni.
szeretettel-ölel-panka
Kedves Vali!
Ne is gondolj még az elmúlásra! Aki ilyen szépen tud írni a nyárról, az emlékekről az szívében, lelkében fiatal. Én is úgy érzem, hogy minden nap ifjabb leszek egy kicsit.
Főleg nyáron… 🙂
Gratulálok, élmény volt olvasni versedet!
Alberth
Kedves Vali!
Szép és nosztalgikus vers.Nem is szabad még az elmúlásra gondolni.
Szeretettel:Ági
Tetszett a versed. Nyár, emlékezés és a félig elszáradt akácról eszedbe jutó elmúlás……amelyet a többi szépség feledtet.
Kedves Vali!
Szép nyári versed nagyon tetszett.Örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel Mária
Mariettám!
Örömmel veszem,hogy hiányoztam, helyesebben az a megnyilvánulás ahogy én írok. Egyszerüen, életszerüen. Köszönöm, hogy velem nosztalgiáztál.
Szeretettel ölellek:Vali
Drága Pankám!
Az egész életünk egy varázslat ha jól belegondolunk. Szép nyarat Neked! Köszönöm a jelenléted.
Szeretettel ölellek:Vali
Kedves Albert!
Köszönöm kedves soraidat és a dícséreted. A szép dolgokról könnyű szépet írni. A nyár és a nyári emlékek szépek. A lelkemben én is fiatal vagyok, hiszen a lélek nem öregszik. Ezért van az, hogy ha a test elhasználódik kiszáll belőle. No de ez egy más téma.Nekün most itt a vidám nyár.
Szép napokat kívánok szeretettel:Vali
Ágikám!
Nagyon szeretek nosztalgiázni. No meg a nyarat is szeretem, meg az emlékeimet. Szóval szeretem az életet. Köszönöm,hogy nálam jártál.Szép nyarat!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Rejtsd is el jó mélyen, hogy maradjon a hidegebb időszakra is!
Szeretettel gratulálok, Judit
Kedves Szusi!
Észrevetted versemben azt az apróságot amit csak úgy bele rejtettem. A félig elszáradt fa, bizony némi ellentét a versem végén kimondott mondattal. Nem tudom megtagadni magamat. Az én koromban már minden nyár ajándék, méghozzá arannyal átszőve.
Köszönöm,hogy olvastad versemet. Szép nyarat kívánok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Mária!
Én örülök,hogy olvastad, – köszönöm. Szép nyarat kívánok szeretettel:Vali
Juditkám!
Ötletet adtál egy újabb vershez. Szívemből elővarázsolom majd a nyár aranyát ha fúj a szél és esik a hó. Köszönöm ,hogy olvastál. Szép nyarat kívánok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Gyönyörű versedből én is rejtettem a szívembe.
Élmény volt olvasni!
Köszönöm.
Kedves Vali!
Fekszel az illatos fűben… leszakítottad az akác levelét… jaj de érdemes volt akkor ezekért a gondolatokért élni. Ki tud ma már az illatos fűben várni…közben a leveleket csupálni…szeret…nem szeret…szeret. Sokan el sem tudják képzelni mit veszítenek ezek az érzések nélkül.
Jó visszavittél a verseddel, de nem bántam meg
üdv Tóni
Kedves Hova!
Szép képek.Igazi nyári vers.Tetszik.
Linda
Szia kedves ASN !
Köszönöm ,hogy rejtegeted a versem a szívedben.Bizony nehezebb időkben jó elővenni azt ami szép.Köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Tóni!
Köszönöm,hogy a régmúltba velem jöttél nosztalgiázni.Szép volt bizony. Akihez én szóltam, – ott a domb túloldalán, neki a szeret jött ki biztosan, hiszen még mindig együtt vagyunk. Ja , és szeretetben!
Köszönöm,hogy olvastad versemet.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Linda!
Köszönöm tetszésnyilvánításodat és értékelésedet.
Szeretettel üdv:hova
Valika kedves!
"A nyár most is olyan, mint régen." Talán mégis más. Más a táj, mások az érzések bennünk, de egy-egy szép emlékre gondolva, minden elénktárul, s épp olyan aranyban látjuk, ahogyan akkor volt. Szerettem a versed hangulatát, ide varázsoltad újra az illatokat, a huncut mosolyokat, és az érzést, amit akkor szívünk rejtett.
Ölellek: Ica 🙂
Kedves Vali!
Csodás képek, emlékek!
Amit szívedbe rejtett a nyár, ott aranylik benned talán…:)))
Örömmel olvastam szép versedet:))) Éva
Kedves Ica!
Élmény volt olvasni soraidat. Köszönöm,hogy ilyen kedvesen velem emlékeztél a régi nyarakra.
Szeretettel ölellek:Vali
Évike!
Köszönöm szépen rímelő sorodat. Én is örömmel olvastam.
szeretettel üdv:Vali
Nagyon szépen vezetett gondolat, tetszett a versed.
aLéb
Tőled ki mindig szépet és jót ír ez nagy dícséret. Köszönöm!
szeretettel üdv:Vali
Szia Vali! 🙂
Ez itt arany, fénylik is. Talán a monológok közé sorolom, méghozzá melegszívű monológ ez, pajkos gyermeki gondolatokkal, emlékezéssel, összehasonlítással, párhuzamokkal. Aranyosnak találom benne az indulatszót, illetve az azt körüllengő gondolatot. Az akác levelét ma is tépkedik, ez örök szokás lesz, amíg létezik ez a fa. 🙂
A zárásban a megállapítás csitítja a lendületet, megnyugszik, az utolsó két sor pedig pozitívan zárja a mondanivalót. Megjegyzem, itt példát is veszek rólad. 🙂
Nagyon szép vers!
Szeretettel: Kankalin
Drága Valika!
Csodálatos a versed, s én mindig nagyon szeretem olvasni, mert – mint ez is – tele van élettel, örömmel, igazsággal, emlékezéssel. Nagyon szépen fonod a gondolataidat, igazi élvezet bennük elmerülni, s veled sétálni azokon a helyeken, amelyeket megénekeltél versedben. S emlékszel? Egyszer azt válaszoltad nekem, hogy nem tudsz, csak szabadverseket írni… Nos, megdöntötted a rekordokat, mert igazán remek verseket alkotsz.
Ma e szép versed gondolataival fogok majd álomba merülni.
Szeretettel: Kata
Teszett versbe szedett szép nyarad s benne az emlék.
Gratulálok!
Üdv:Pityu
Kedves Pityu!
Köszönöm az elismerő szavakat. Talán hamarosan jelentkezem új írásokkal, akkor is szívesen látlak.
Szeretettel üdv:
Vali
Kedves Kata és Kankalin!
Ma érkezett versemre egy hozzászólás és látom,hogy még a nyáron ti is olvastátok írásomat, sőt értékes hozzászólással is megtiszteltetek.Bocsánat,hogy csak megkésve reagálok. Köszönöm mindkettőtöknek. Kankalinnak a rendhagyó magyar órát ahol hova versét elemezte, igazi hozzáértéssel és természetes szívből jövő szeretettel. Köszönöm!
Szeretettel ölellek benneteket.Vali