A nyelv

Jelmdi, tanítványaival átment a réten,
a múlt héten,
ahol nagy volt az élet,
az egész mező a teheneké, libáké lett.
Jól éltek a derék állatok,
tetszett nekik ez az állapot.
Álldogáltak együtt és külön
a füvön,
miközben gágogásuk, bőgésük átbújt a fülön.
Tömegben az állatok hangja sokszoros,
de mondandójuk sok szoros
szállal fűzi össze őket,
a legelés közben beszélgetőket.

Egy tanítványnak sem tiltja a vallása,
hogy jó legyen a hallása.
– Tán nem súlyt rabbink rosszallása –
mondta az egyik fiatal hevesen,
ha elmondom, – és ennek nem tréfa a fele sem –
hogy hiába nőttem tehén és libahús levesen,
én itt a réten is az élet nagy kérdéseit keresem,
ahogy talán kevesen.
Kérdezem: vajon mit adnánk érte mi,
hogy meg is tudjuk érteni,
és ne csak enni akarjuk a borjú nyelvet?

– Elmagyarázom az elvet –
szólt a rabbi okosan.
Jogosan
merül fel a kérdés benned,
halld hát mit kell ezért tenned:
értsd előbb minden saját kiejtett szavad,
az út a tudás kútjához akkor lesz szabad.