Mi itt maradtunk, látod itt maradtunk,
akár a renyhe barna sár alattunk,
cipőnk fogoly, nem lép már a láb
mert nincsen lejjebb, nincsen már alább.
Nem mozdulunk, riaszt a csapda, és nem,
akár a rozsda ósdi fegyver-élen,
kezünk fogoly, ujjnyi táborok,
vasunk színéről vére így csorog.
Eső ha ver, viharba test ha görnyed,
akár ha törve szolgálnánk a szörnyet,
szemünk fogoly, s így félbolondul
nem láthatunk az egykor-álmokon túl.
S a némaság, a szó, hogy visszaretten,
akár a már repülni is hitetlen
madár, fogoly, tartja vaskalit,
mert félni kell a törvény karmait.
Mi itt vagyunk, a vaksi rozsda-csendben,
nem mozdulunk akár egy életen, nem,
így a jó, a vágyott ólmeleg.
Bolond, ki völgyből hegyre képzeleg…
10 hozzászólás
Elgondolkodtató sorok.
“Mi itt maradtunk, látod itt maradtunk,
akár a renyhe barna sár alattunk,
cipőnk fogoly, nem lép már a láb
mert nincsen lejjebb, nincsen már alább.”
Igen, nem vágy mindenki hegyre.
Sok vers jut eszembe a maradni kapcsán. Akárcsak Petőfi: “Itt születtem én ezen a tájon, az Alföldi szép nagy rónaságon”, aztán Vörösmarty Szózatja: “áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.” Hosszan lehetne sorolni a maradás mellett szóló szép sorokat, de döntés kérdése, nyilván sok érv szól a hegy mellett is.
Szeretettel: Rita
Kedves aLéb! Ahogy Imre leírta remek kórkép, csak ismételni tudnám! Az ország jelentős hányada tájékozatlan és félrevezetett. Aki pedig tájékozott, apátiától szenved. Még a képzett hozzáértő értelmiség is tehetetlen, mivel ebben a helyzetben nem tudja megszólítani a tömegeket! A nagy hazugságok korát éljük! Én nem is szeretnék ebben a témában verset írni, hiszen a csapból is ez a dolog tematizál. Lehet, hogy rosszul teszem. Tisztelettel. santiago
Kedves Santiago!
Bár azt írhatnám tiszta lekiismerettel, hogy nyugodtan engedd el, arról írj, ami szép, ami felüdíti az olvasóid. De sajnos csak zaklatott lelkiismerettel tudom leírni :-))).
Köszönet a hozzászólásodért, és komolyan; arról írj, ami jólesik, ki így, ki úgy, ez teljesen szubjektív.
Üdv: aLéb
Kedves Rita, picit félreértelmezte a verset, bár a Szózat-ból vett sora valóban helytálló, ha a sors értelmezésében elfogad némi szabadságot.
Köszönöm, hogy olvasta.
aLéb
Kedves aLéb!
Precíz kórkép remek formába öntve…
Barátsággal, Imre
Köszönöm, Imre!
aLéb
Most jöttem rá, hogy ki az az Aléb.
Akkor most elindítom az olvasásukat.
Most örülök!
Örülök, hogy megtaláltál, Edit, köszönöm. Igen, hol hogyan siekrült regisztrálni: a_leb, aLéb, Aléb, de van ahol sima, polgári Hepp Béla-ként :-). Köszönöm a jelenléted újra.
aLéb
Nagyon tetszik a cím sokszínű szójátéka, már ez körvonalazta bennem, hogy versed több rétegből épül. Érdemes kibontani ezeket a rétegeket, melyek egy szélesebben értelmezhető térből egészen az egyéni síkig vezetnek.
A forma illik a tartalomhoz. A páros rímek hosszasan tartanak meg, mélyítik az érzéseket, és engednek belülre kerülni. Ezek a rímek szépen simulnak össze.
Különlegesnek tartom a szótagszámok alakítását, a 11-11-9-10-esek egyfajta hullámzást idéznek elő, növelik az összhatást, fokozzák a versélményt. A 3. szakaszban a 10-es 11-es – ez nem zavaró, csak megjegyeztem. Akadálytalanul folynak a gondolatok.
Könnyed dallamként szólal meg ez a komoly mondanivaló, olyan, mint egy kiválóan megkomponált zenemű, épp annyira hatásos is.
Izgalmas vers, tanulságos és szép, mint mindig.
Nagy örömmel olvastalak, aLéb – mint mindig. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Sokat gondolkodtam, mit írjak alapos, részletes elemzésed alá, Kankalin, de nem tudok mást (vagy kevés lenne, vagy sok 🙂 ), csak azt, hogy köszönöm.
aLéb