Messzi földről érkeztem,
a fák lombjai között megpihentem.
Átugráltam a kontinenseket,
sok idegen tájat ismertem meg.
Jó lenne már letelepedni,
valahol otthonra lelni.
Rossz az élet egyedül,
nekem még a tücsök sem hegedül.
Ma, vajon mit eszek?
A halak mind eltűntek.
Jobban körül nézek.
Hát az a feketésszempár?
Engem nézeget?
No, még csak ez hiányzott,
az vajon milyen madár lehet ott?
Felém tart, most mit tegyek?
Miért bámul engemet?
Ki vagy te, hogy kerültél ide?
Rám a szemed ne mereszd,
mert gyorsan megeszlek.
Nem vagy valami barátságos kiskomám.
De mégis néked megfelelek,
mert én tőled nem félek.
Ramón vagyok, Mexikóból érkeztem.
Az úton eltévedtem.
Megjártam a kontinenseket,
barátokat keresek.
Őseim már nem élnek, magam vagyok egyedül,
nekem még a tücsök sem hegedül.
Ha, ha… még, hogy tücsök?
Ki neked hegedül?
El vagy te tévedve, de emberül.
Itt egyedül csak én élek.
Ki vagy te?
Miért vagy egyedül?
Rajtam mért nevetsz?
Hiszen nem is ismersz.
Pelikán vagyok,
de gödénynek is becéznek.
A társaim engem nem szerettek.
Azt mondták, fent hordom az orromat,
maguk közül kivetettek.
De, elég már a sok beszéd,
gyere gyorsan közelébb.
Szájamat nagyra tátom
és te bele sétálsz barátom.
Azt ugyan én meg nem várom,
inkább elszökdelek.
Agyő, te rút madár,
kit haza senki nem vár.
Csácsogjál csak egyedül.
A nap talán egyszer neked is kiderül.