az udvar végibe vezet egy út
öreg, vén hárs alatt lapul egy kút
(nem is lapul, tán inkább mélyed)
a fenekét (hiába nézed)
nem leled
nem is tudom, hogy kerültem ide
e kertnek ily rejtett szegletibe
mi az mi engem ide hajtott
mi űzött, kergetett, szalajtott
éj- s nappal
félelem talán, vagy kíváncsiság,
szerelem, magány, vagy kivagyiság,
a kalandvágy, vagy az unalom,
nem tudom, és nem is akarom
tudni azt
egykedvűen néztem le a mélybe
az éjfeketébbnél feketébbe
s majdhogy gyökeret vertem ott
láttam sok törött gondolatot
színeset
és megjelent számos vágy, izgalom
bú, érzés, boldogság, fájdalom
mind ezek apró töredéke…
remeg, lebeg, száll le a mélybe
a feketébe
hullanak a mélységes sötétbe
hogy a végtelenben új alakot véve
szülessen más érzés, gondolat
az elődjénél jobb, boldogabb
majd egyszer
ha megtelik a végtelen kútja,
s lesz valaki ki a mélyből felhúzza
a vedret, tiszta érzés, gondolat
tölti meg, csábítón hívogat
tiszta víz
9 hozzászólás
Ez nagyon szép. Tetszenek a képek amiket használsz, de a gondolat, mondanivaló méginkább.
Szia! Hogy ez micsoda jó vers! 🙂 Úgy látom, nekem ma PONT ezt kellett megtalálnom… talán nekem is van remény valamire…
Csodálatosan viszed végig a vers mondanivalóját! Gratulálok!
Örülök, hogy "segíthettem" ! 🙂
Ez nagyon szép… Nem tudok mást mondani róla. Gratulálok!
Nekem is nagyon tetszett, Gratulálok:)
Mindkettőtöknek köszönöm!
A szép, a jó utáni vágy. Nekem ezt jelenti a versed mondanivalója.
Nagyon szép ez az alkotásod is.
Nagyon tetszik a versed érzelemvilága! A harmadik és nagyedik versszak komolyan mondom, elképesztően jó!
Gratulálok hozzá, remek lett!
Vipera
Köszönöm, hogy olvastátok!
Kedves Vipera! Ha nem lenne ilyen "érzelemgazdag" talán könnyebb lenne nekem…
Üdv: Gyömbér