A sólyom szárnyai

Sólyom száll a magyar égen,
úgy ahogyan réges-régen,
elevenít ős-emléket,
földre hozza Emesénket!

Ott köröz fenn, figyel miránk,
hozzá rebegjük hű imánk.
Istenünk szent lelke száll ott,
jaj, lent mennyi könnyet látott!

Védő szárnyát ha kitárja,
nem lesz az ő népe árva.
Büszkén köröz a kék égen,
arany napunk közelében.

Arany napunk, arany kapunk,
amin egyszer hazajutunk.
Hívogat a kerecsenünk,
időnk végén visszamegyünk.

Ám itt van a földi hazánk,
a mi jövőnk itt vár reánk,
mint a fák, olyanok vagyunk,
magyar földbe kapaszkodunk!

Ága-boga népmeséink.
gyökerünk ér Emeséig,
ő kibontja sötét haját,
víz tükrében nézi magát.

A dereka karcsú, ékes,
rubint ajka mézes, édes,
két kebele gömbölyű, szép,
egész lénye gyönyörűség.

Fia legendák királya,
anyja büszke ő reája,
sólyom szárnyán száll a lelke,
magyar népünk segedelme!

Magyaroknak nagy Istene,
tőled ered Álmos neve.
Áldunk, te segíthetsz rajtunk,
hozzád fohászkodik ajkunk!

Ugye nem hagysz minket árván,
végső romlásunkat látván?
Kiterjeszted védő szárnyad,
biztonságot ad az árnyad.