Lassan köszönt ránk a csillagok fénye,
láthatatlanul ölelt át minket a sötét.
Észre sem vettük őt, csak ránk talált,
minden fény homályos köddé vált…
Nem láttuk, mert nem létezett az idő,
a sötétben csak egy sebzett lámpa
apró fény-vércseppjei hullottak alá…
Figyeltük, s csak akkor éltünk igazán!
Nem voltak pillanatok, se percek,
az óra nem mozdult, minden elszállt,
csak a sötét az, ami ottmaradt,
a csillagfényes idegen ég alatt.
Minden egyes pillanata a homálynak
vérembe itta magát, velünk maradt.
Milliónyi csillag fölöttünk szunnyadt,
ők kísérték a messzi teliholdat.
Kissé üresnek ható szavak hangjai
járták át a teret, világítottak…
Olykor a sóhajnyi csendet éreztem
otthonomnak, ahol tudtam, élhetek
végtelennyi időkig, csak a sötétben,
néhány fénycsepp homály szobájában,
egy idegen helyen, egy ölelésben,
az élet sötéten fénylő szívében.
5 hozzászólás
kedves Remény
Már Victor Hugo leirta:Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete. Valahogy félünk a sötétségtöl, és mégis kivánjuk. És van a sötétségnek, még egy nagy előnye. Itt Elisabeth Kübler-Ross segitségét kell, hogy elő vegyem, mert ő szebben leirta az amit mondani akarok:
"Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad." És azokat az embereket, akikben a belső fény világit, azokat csak a sötétben találjuk meg. A versedben szépen leirtad a sötétség, és azt amit az ember csak a sötétben érez, annak a hatását rád.
üdv Toni
kedves Toni!
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat! Örülök, hogy tetszett a vers, és ismét nagyon ideillő idézettel kedveskedtél nekem! Nagyon köszönöm! 🙂
Én személy szerint nagyon szeretem a sötétet, vagy ahogy megy le a nap. Ahogy szinte tényleg észrevétlenül sötétedik be, egyszer csak azt látjuk, hogy este lett! Egyszer azt olvastam, hogy azért szeretjük jobban a sötétet, mert akkor mintha nem lenne külsőnk, és sokkal jobban önmagunk vagyunk, mert a külsőségek nem gátolnak minket! Emiatt beszéljük át például az összes iskolai kirándulást éjjel, mert könnyebben beszélünk bármilyen dologról ha nem kell láttatni magunkat!
Kedves Remény!
Igazad van. A világosság, amikor az optikai benyomások kerülnek a felszinre, nagyon csalnak. Az én "idöm" is az éjszaka. Nappal is írok, de éjjel, amikor kinézek az alkon, és valahol csak egy kis fény villog, nem zavarja semmi optikai jelenség a gondolatokat, ritka az mikor én négy óra elött megyek az ágyba. Én ezt megengedhetem magamnak, mert hálla az Istennek, nem vagyok a mindennapi élethajszába belekötve. Az én véleményem szerint, minden találkozás teljes sötőtségben kellene, hogy történjen, és az első találkozás csak egy pár nappal késöbb szabadna, hogy megtörténjen, mikor már egymás belső viágát megismerték, minden optikai csakások nélkül.
üdv Toni
Szia Toni!
Tejlesen igazad van, a mai világ egyik nagy baja, hogy legtöbben a külsőségekre adnak, az alapján ítélnek meg másokat! Mindenki saját magával van elfoglalva, és nem figyelnek a másikra eléggé… A sötét ebben is segít!
üvd, és köszönöm hogy írtál Enci
A vers különösebben nem kötött le, mondjuk tetszik a lassú ritmusa.
A hozzászólásokat meg örömmel olvastam, annyi okosságot írtatok le. Ismét gazdagabb lettem ennyivel is. Szerintem az ember világosban csak a testet látja sötétben pedig a lelket.
Elgondolkodtató a téma.
Üdvözletem.Ngaboru