Szavak ébredésén szépül valami
olyan mélység, melyben máig felkiált
az értelem, amelyet már hallani
kell felgyúlva s felnőve ahhoz, mit lát
a szívben élő béke. Látva azt mind,
ahol kedvességül vannak az évek
remények élő boldogsága szerint.
Látva, hogy bensők világa feléled
szavak szépségül adatott létéül,
melyekben élvén örökkön vitetünk
ragyogni, amely szíveinkké békül
eggyé azzal, amivé lett mindenünk.
Mert élünk a szavak szépült ünnepén,
mely ünnepért él bensőnkben a remény.
(2023. április 11.)
Ui.:
A szavak szépségül adattak az emberi
élethez, melyekben él számunkra a remény.
Ha megtanulunk bánni velük, boldogabbak
leszünk tőlük, s bennünk minden nap általuk
ünneppé válik. Mert az emberszív reménye
s boldogsága nagyban függ attól, hogy mit
hall reményként a valósulás útján vágyaként
haladni, vitetve szívét az öröm bensőséges
meghittsége felé. Mely ezen a földön egyedül
az embernek adatott meg, hogy mindezt
átérezze érzetül bensőjének mélységéül,
s annak meghitt világában, ahol benne a
boldogság lakik. S ezt a bennünk élő
s létező boldogságot érinthetik meg a
bensőséges, gyönyörű szavak, mely szavak
válhatnak ünneppé szíveinkben, ha hagyjuk
hatni őket, nemesülve érzéseinkben általuk.
Melyektől nagyban függ napjaink megélt
és átélt valódi boldogsága is reményben.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
A szavak ünnepe!
Öltöztessük ünneplöbe ´öket!
Az igazmondás, a tisztánlátás,a jóakarat,az önismeret
ünneplöjébe.
Kerüljük a szükségtelen félresbeszéléseket!
Oszd meg értékeidet másokkal és keress értéket
másokban,mert mindenkiben létezik érték.
Sokszor ki kell halászni,de megéri,mert gazdagít!
Többet ér mindennél
az odafigyelés!
Nincs szebb annál.mikor két ´ellentét egymásra talál
a szavak erejével.
“Mert élünk a szavak szépült ünnepén,
mely ünnepért él bensőnkben a remény”
Gratulálok nagyon szép írásodra!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
“Mert élünk a szavak szépült ünnepén,
mely ünnepért él bensőnkben a remény.”
Bizony, a szavaink nagyon fontosak, azokkal fel tudunk emelni és le is tudunk sújtani, reményt tudunk adni, de el is tudjuk azt venni. Érdemes meggondolnunk mikor kinek és mit mondjunk.
Szeretettel: Rita
Szia Zoli! 🙂
Amikor olvaslak, mindig visszaköszönni látok a verseidből olyan érzéseket, amelyek már régebben megfogalmazódtak bennem, írtam is erről. Nem szoktam saját műveimből idézgetni, de most két gondolatot megosztok veled, annyira elkapott a hangulat, ami soraidból árad, és ennél kifejezőbben nem tudnám elmondani.
“Az írás felszabadít, nyugodttá, elégedetté tesz, és valami végtelen harmónia uralkodik el rajtam, amikor – minden terhet ledobva – átengedem magam a billentyűzetnek, olyankor a hétköznapokat ünnepi hangulat járja át.”
“A szavak arra születtek, hogy jó dolgokra használjuk őket, ne éljünk vissza azzal a hatalommal, mely általuk birtokunkba került.”
Ezt érzem most is a versedből és a kiegészítő szövegből. Az írás örömét, felszabadító erejét és a költői alázatot, a szavak csendes találkozását, meghitt békéjét.
Megérintettek soraid. Köszönöm, hogy olvashattalak! 🙂
Szeretettel: Kankalin