Lassú lángok emésztik,
A nem szerető szivet,
Örök örömök éltetik,
Azt, 'ki igazán szeret.
Attól, hogy itt állunk,
A szerelem mezején,
Nincs kibérelt helyünk,
A boldogság tetején.
Mert a boldogság csak
Te vagy, s neked én,
Attól szép az élet,
Ha kettő csak egymásnak él.
Hisz megtaláltuk egymást,
Az örömök hegyén,
Nem állhat az idő,
Közös álmaink elé.
Mert az álmom Te vagy,
Neked pedig én,
Nincs olyan erő,
Mi ezt feledtetné…
2 hozzászólás
Fúúú, nangyon cuki! Annyira tetszik! Na végre, ami minden kritika nélkül oké számomra!
Kedves verset írtál szerelmedről Fiobacci!
Falevél