Álmosan, szendén bújik
ki lengő felhő takarói alól a Nap,
S első gyenge sugarával
Fénybe fürdeti borostás arcodat.
Trillázó csivitre ébredek,
S némán nézem ahogy hajnalodik,
S ragyogok, ahogy érzem,
Kezed piszkos hajamba gabalyodik.
A kemény pad elszenderít,
Ma sem jutott nekünk hitvesi ágy,
Játszom a gondolattal,
S újraélem a nászéjszakát.
Még érzem csókod
cigaretta-ízét számban,
S élem azt, ahogy a
selymes fűbe hajtod vállam.
Kezednek érintése, mint
száz pillangó tánca,
Szétáramlik bennem,
A szürke félhomályban.
Érzem ahogy mozdulsz,
Kezed szakadt ruhámra téved,
S én óvón, mint egy anya,
Átölellek téged.
Részeg éjszakától koszlott testünk,
Bennünk annyi álom feltámad,
S darabokra hullhat e képmutató világ,
Mi akkor is itt leszünk egymásnak.
Nem tűrnek meg minket,
A világ rosszai vagyunk,
Csókkal borulunk a földre,
S a szerelemnek adjuk magunk.
Neked ha ágy kell,
Majd kabátom adom,
Csak tested melegét érezzem,
Minden züllött hajnalon.
S ha az út mocskát akarod lemosni,
Könnyeim ontom neked,
S végtelen könny-tengerbe,
Együtt fúlok be veled.
Ha éhes volnál…
Én szívemet dobom eléd,
De vérző részem sebhelyére,
Vigasz-csókot leheljél.
Mellettem vagy.
Nem kell ágy s pompa,
Elég vagy te,
És egy dülöngélő, füstös kis kocsma.
Nézem a szemed, ahogy mozdul,
S ajkad mosollyal köszönti a napot,
Néma rajongással bújok hozzád,
S beszívom lágy alkohol-illatod…