A szikra (Előhang)

Évszázada már, hogy Árpád apánknak kiveszett a magja.
Azóta a magyar, mint veszett toportyán,
vagy mint rusnya féreg,
egymást elemészti, csak egymást harapja.

Nincsen a világon még egy ilyen átok, mint ez a turáni.
Nem tud összefogni. Inkább, mint a péva,
szerte száll a szélbe,
s csak idegen páva előtt tud ugrálni.

Most is Zsigmond császár, az idegen kajla uralkodik rajta.
Az, hogy kis magyar vér is
került beléje úgy hetediziglen;
azért a magyarnak csak idegen fajta.

Idegen népeknek császára-királya a magyart lenézi.
Ha lázad a burkus, vagy tán a huszita?
A magyar katonát
viszi ellenébe, erre még jó néki.

Hej, sok magyar vitéz hullott le mély sebbel a bajor hegyekbe'!
Úri kapitánya vérdíját felvette,
s újabb legényeket
parancsolt Magyarból, Erdélyből helyette.

Otthon meg az édes szép magyar hazában, meg erdélyi földön
senyvedt a parasztság. A kis haza
nem volt más a nép fiának,
csak egy sanyargató, rideg-hideg börtön.

Vajdának, püspöknek kellett a temérdek kilenced, meg dézsma.
Egy évben háromszor is jártak
beszedni, mert kellett a díszes
főúri palásthoz hermelin, meg pézsma.

No, meg a csillogó gyémánt, rubint kövek. Azoknak volt ára.
Egy-egy többe került, mint amit a paraszt
öt évben költhetett
a pereputtyára, ételre, ruhára.

Senyvedt a kis ország. Vitte mindenfelé a bősz háborúság
a sok aranymarhát. Szökdösött a jobbágy,
nem találta jussát.
Lázadozott titkon a koldus parasztság.

Hát még a nyomorba hulló kisnemesség; a nemzet virága.
Ez adta a hősi ifjúi nagy lángot
büszke ősi szívvel
a császár hadába, pusztító csatába.

Nem akadt már család, hol ne kellett volna valakit feledni.
Főúri bitangság és főpapi átok
volt csak a fizetség.
Áldás nélkül kellett a holtat temetni.

Így gyűlt, gyűlt a mákony, bódító beléndek, népsuvasztó átok.
Már csak szikra kellett, hogy úri portákra,
rangos palotákra
fölvigye a mindent egybesújtó lángot.