Pata kopog macskakövön
Áthallatszik, át a ködön…
Elmosódva egy nagy árny:
denevér-, vagy angyalszárny…
Ki jár erre, ördöglábon?
Ki kísér át a városon?
Ki az, aki követ engem?
Kit nem lát meg a szemem?
Hátranézek,
meg is állok.
Úgy remegek,
szinte fázok!
Felgördül a selyem ködfüggöny,
meglátom hát:
Kinek patája kopog a macskakövön
a ködtakarón át!
Sötét szemek, nagy szemek,
rámbámulnak, kedvesek.
Füle billeg, rámnyihog,
szürke szőrén sötét foltok,
Fekete selyem sörényét
vidám szél fújja szét
se zabla, se nyereg, se kantár
semmi, mi jókedvének útjába áll!
Vállamhoz ér bársony orra,
kezem nyakát átkarolja…
és muszáj, muszáj mosolyogni,
a jövőnek nekiindulni!
Friss szívvel
friss kedvvel
a ködből kitörve
a fényben örökre
És azóta
mindig kísér engem
szürke ló képében
a Boldogság!
3 hozzászólás
Szia!
Merész társítás, hogy ez a szürke ló=boldogság, még pedig azért, mert az elején negatív alakként értelmeztem, mintha vadállat lenne… Kicsit olyan balladaszerű volt, ahogy olvastam, de a végére, az utolsó sorokban egészen konkrétan kimondod, hogy miről van szó.
Talán pont a merészsége miatt tetszett? Nem tudom, de jó lett.:) Néhány helyen csiszolnék a rímeken, de még így is tetszik! Grat!
Köszönöm szépen! Tényleg kicsit furcsa párosítás, elismerem, de nagyon örülök, hogy ennek elelnére- vagy pont ezért is tetszett! Hm, a rímek! majd megpróbálom 😀
Szia ismét! Tényleg nem szokványos párosítás, hogy boldogság=szürke ló, talán azért tűnik furának, mert az emberek a szürkeséget negatívan értékelik, mert ez így alakult ki. Hm, szóval követ a boldogság. Ez nagyon jó.
Néha nekem is kéne egy ilyen szürke ló.
Üdv. Zemy 😉