Van olyan pillanat, amikor szeretnék
csupán puszta semmi lenni. Engem még
nem látott senki, így eltűnhetek. Hiányzik
forró rémeknek pici, arany-édes mozzanataik.
Nálam még nicsenek érzetek, csak firkák,
Szájtáti, néma együggyű ember-birkák…
Lehet, hogy most, amíg még tehetem
kellene az örök mélybe süllyednem!
De titkon remélném talán, hogy egy alak
utánnam nyúl, kihúz s partra fektet,
majd mindwent, egész az elejéről, szépen
könnyeden velem megszerettet.
3 hozzászólás
hát körülbelül ötször kezdtem el elolvasni, de nem jutottam előlrébb az első soroknál, mert valahogy nem érintett meg. de aztán erőt vettem magamon és el kell, hogy mondjam megérte!
nagyon jó lett a vége! elolvasom mégegyszer!:)
Köszönöm mindkettőtöknek hogy írtatok.
Virág, megfogadom tanácsod.
Cicmarek, legközelebb figyelek a jó indításra, hogy nem kelljen nehéz helyzetbe kerülnöd! 🙂
(ML)
A címe nagyon tetszik,az utolsó versszak pedig gyönyörű! Érdekes a tartalma is nagyon- Szép alkotás!