puszta felület,
ahol az emberek
fájdalma hempereg.
Éhes szenvedés,
kínos nevetés,
ami rólad szól.
A boldogság oszol.
Megváltást várván,
a kereszt hátán
láthatatlan erő,
belőlünk kinő.
Leszel e még
tűz, ami ég?
Benned a bocsánat,
idegen alázat.
Kegyetlen kereszt,
amit szeretsz.
Magad vagy,
ha jő a fagy.
A tűz melegét,
az érzelem erejét
csak Te hozhatod,
Magadtól várhatod.
Ébredj hát!
Tegyél át
örömöt bánatra,
laput a lábadra.
Kerekedj fel,
keresned kell!
Menj tovább addig,
ahol a boldogság lakik!
3 hozzászólás
Meggyőztél! Indulok!
Na de félre tréfa – a vers jó, tetszik 🙂
Üdv: Éva
szia kedves balu!
hatalmas csalódást és fájdalmat érzek ebben a versedben, tőled kissé szokatlan módon (legalábbis az érzelemtől duzzadó verseid után kissé erősebben hat).
bennem felmerült a kérdés, hogy vajon magadtól várod a tűz melegét, vagy a "másik feled"-nek szól ez az intés, és rá kötnéd a laput?
mindenesetre nagyon tetszik, talán pont a kétértelműség játéka miatt.
gratulálok, toncsika
Köszönöm Toncska!
Mindig szeretettel olvasom a hozzászólásaidat. És nem csak azért, mert eddig még nem írtál rosszat 🙂 Nem is magyaráznám, mert eltűnne a kettősség varázsa :):)
Balu