A temető fái közt kószál a szél,
Hideg már, őszies a lehelete,
A fák alja levelekkel lesz tele,
Megsárgul, lehull az egykor zöld levél.
A fenyőfán pihennek a madarak,
Nem zavarják meg a csendet, figyelnek,
Érzik majd, ha elkezdődhet az ének,
Tudják ők is, hogy nagyon fáj, hallgatnak.
A fenyő alatt édesanyám pihen,
Ő megérzi, ha itt vagyok, azt hiszem,
Mert nagyon hiányzik, gyakran kijövök.
Friss virágot hozok, megnyugszom kicsit,
És hallgatom a madarak dalait,
Anyám szeretete nem múlik, örök.
6 hozzászólás
Kedves Erzsébet!
Szép, szomorú szonett.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves HARCSA!
Édesanyám halála életem nagy tragédiája.
Megígérem, hogy lesz vidámabb is.
Örülök, hogy tetszik neked. Köszönöm! Erzsi
Versed valóban egy szomorú szonett. Azt viszont tudom, s biztosan sokan úgy érezzük, hogy anyánk elvesztése további életünket végigkíséri.
Szonettedet szeretettel olvastam: Kata
Megint idetévedtem, s elolvastam a szonettedet. Tudod mi tetszik nekem a szonettjeid-ben? Az, hogy természetes szavakkal készíted (mintha prózát írnál), előnyödre, mert nem kell kitalálni semmit, mivel jól érthetőek a szavak. Ugyanis sokan a szonettek formáinak merev betartása miatt sokszor sérül a vers szépsége. Nálad ez nem fordul elő.
Gratulálok!
Kedves Kata!
Valóban, édesanyám elvesztése életem nagy tragédiája, és mindig az marad.
Hiszem, hogy semmilyen forma kedvéért nem szabad feladni az érthetőséget, nem a forma a fontos, hanem a gondolat.
Az a véleményem, amit magyarul, egyszerűen ki lehet fejezni, azt úgy kell!
Köszönöm elismerő szavaidat, a gratulációt! Szép estét! Erzsébet
Kedves Kata!
Valóban, édesanyám elvesztése életem nagy tragédiája, és mindig az marad.
Hiszem, hogy semmilyen forma kedvéért nem szabad feladni az érthetőséget, nem a forma a fontos, hanem a gondolat.
Az a véleményem, amit magyarul, egyszerűen ki lehet fejezni, azt úgy kell!
Köszönöm elismerő szavaidat, a gratulációt! Szép estét! Erzsébet