Most csendes a tenger,
A part mellett hever
Egy kedves tarisznyarák.
Egy szikla alatt tölti egész nyarát.
De távol, az égen,
A nagy messzeségben
Várják a szürke fellegek,
Hogy esővel csordultig teljenek.
A rákocska fekszik,
A nap neki tetszik,
És nem sejti, hogy hamar
Támad a kegyetlen, kemény vihar.
A fellegek megteltek,
A szél szárnyára keltek,
A part felé indultak
Vitorla nélkül, hevesen tomboltak.
Jött a villám, dörgés,
Jégverés, szélpörgés,
Hullámok verték a partot,
A sziklát, mi alá a rákocska tartott.
Régóta rágta már a sziklát a hullám.
Verése, mint késhúzás a szakadt vitorlán,
És hullott a szikla:
Élőt, élettelent alátaszítva.
Lecsapott a villám hófehér fénye,
Mennydörgés követte, a vihar zenéje.
A hullámok zaja, egy barlang mennyezete:
A kis ráknak mindez a halál üzenete.
3 hozzászólás
Kedves Aventurin, szép természeti képeket használsz. Szinte hallani a viharos tengert és talán az a kicsi rák is megmenekült. Tetszett a versed.
Kedves Aventurin!
Valóban nagyon szépek a képeid:) A 4. versszakban elgépeltél egy betűt (nem megteletek, hanem megteltek). További jó alkotást:)
Üdv: Borostyán
Köszi, hogy szóltál. 🙂 Sajnos nem tudom, hogyan lehetne kijavítani.