Nedves Holdküllő csavarodott
Egem kék, fekete mélyére…
Csöpp szemeiddel takarod ott
Világom, lesve, hogy veszély ér-e.
Apró fény morog az ölemben,
Karjaimba fúrva karmait…
Folytan mar, harap, megöl engem,
Már nem értem, mit akar ma itt.
És fénye máris elhalványul,
Arcát soha többet nem látom.
Így van rendjén, hiszen halván nyúl
Szíve felém, ezt már belátom.
Nincs csattanó, csupán csattanás…
Ő meg csokrot csókkal folytat. Ás.
4 hozzászólás
Az a nedves Holdküllő nagyon szép lett..tetszett a vers:)
Szia Henkee,
nagyon köszönöm szavaidat, és igazán örülök, hogy tetszett a versem:)
Üdvözöl: rawelli
Kedves Rawelli!
Egyszerűen imádom ezt a verset! 🙂 Tetszik, hogy igazából teljesen nincs lezárva, a téma megfogott, tökéletesen átérezhető a vers hangulata! 🙂
Remélem, hogy fénye soha sem fog elhalványulni! 🙂
Gratulálok a vershez! 🙂
Baráti szeretettel:Sally
Kedves Rawelli!
Nagyon jó ez a versed is!
Szeretettel: Falevél