A tévedhetetlenség veszélyei

A plébános betöltötte hatvanadik évét,
ezért a gyerekek otthagyták faképnél a tévét,
s mivel az ajándékozás szentségében hittek,
ezzel a szentséggel úgy lehettek kvittek,
hogy az öreg papnak ajándékot vittek.

Marika érzett legelőször vágyat,
hogy átadjon egy becsomagolt tárgyat.
A könyvesbolt vezetőjének lánya
legyőzte a fránya
remegést szívében,
ében
haját hátra vetette,
és csomagját a pap elé letette.

– Köszönöm a könyvet –
törölt ki a pap a szeme sarkából egy könnyet.

Kikerekedett erre a kis Marika
szeme bogara, mint a karika:
– Az atya, ha tudja, a papír milyen tárgyat borít,
emberfeletti képességekkel bír itt.

– Egy vérbeli pap
olyan, mint a nap,
lát és tud mindent
itt lent,
mert közelről ismeri Istent-
hangzott a szózat,
megnyugtatva a szüzet.

Most következett Bélus,
aki átadta ajándékát a klérus
helyi felkentje számára,
közben átállt egyikről, a másik lábára.

Az atya jól megnézte Bélát,
mint aki belát
a vesébe,
s így jutott eszébe,
hogy ennek a fiúnak az apja
amivel kereskedik, az a birkának a gyapja.

-Szerintem Béla,
hogy ne fújja szél a
plébános atyát,
te pulóvert hoztál, nem pedig gatyát.

A kis Béla nem hagyta, verte a palávert,
kíváncsi volt, honnan tudta az atya a pulóvert.

-Mondtam, Ő hozzám mindig jól
közel hajol,
ha jól
kinyitom a fülem.
Tán az Isten nem is érezné magát jól nélkülem.

Zsuzsika előre lépett,
kezében tartott egy tépett
csomagot.

– Köszönöm a csemegét,
alma van benne.

-Lehet, hogy a mindentudás nekem is menne?-
gondolta félénken Zsuzsika.

Az isteni muzsika
az atyának a tutit megsúgta megint
annak rendje és módja szerint,
így az almatermelő porontya
a találati arányokat nem rontja.

A deresedő
italkereskedő
fia,
egy rafia
dobozt emelt a magasba,
egy tócsa volt alatta.

Ment tovább a játék.
-Whisky az ajándék.
-Nem. Folytatódott a sor.
-Bor.
-Nem. Az atya látja, hogy nedves a doboz alja,
odanyúl, az ujját megnyalja.
-Gin. A fiú hangtalanul nevet.
-Nem gint hoztam, csak egy ici-pici ebet.