Rángass kötélen,
Ez a végzetem,
Mutasd be világodnak
Általam
A legjobb színdarabodat.
Rángass kötélen,
Akassz fel,
Játszd el sorsomat,
Mosolygom közben,
Ez a feladatom.
Rángass, rángass bátran,
Úgy teszek ahogy kívánod,
De te mégis csak bírálod,
Minden mozdulatom.
Most a sarokban fekve,
Összetörten, festett szememmel
Bámulom az új játékszereidet,
Mert nem kellettem neked.
Két arcom van,
Két halállal,
Egy a közönségnek,
Egy számodra.
Egy élet miattad,
Egy élet hiába.
Sajnállak,
Mert én vagyok fából,
Mégis a te szíved van kőből.
A költő halott.
6 hozzászólás
Az elején azt hittem hogy egy átlagos bábusmetaforásverset fogok olvasni, de a végére kiforrott és jó lett.
Két arcom van,
Két halállal,
Egy a közönségnek,
Egy számodra.
Egy élet miattad,
Egy élet hiába.
ez nagyon.
üdv
Szia Kini!
Nagyon megérintett, komoly tartalommal, jól raktad össze ezt a verset. Igazán csak gratulálni tudok hozzá!
Szeretettel: A.
Erről beszéétél nekem,hogy marionettbábuk vagyunk!! Hát van benne igazság!! Jó lett nagyon csak szomorú!
Talán a végén már nem is a báburól van szó, hanem valaki hús-vér emberről, attól olyan igaz, s attól ilyen szomorú. De szép!
Hanga
Bizony a bábunak ez a sorsa.De a szomorú az,hogy gyakorta az ember is ilyen bábuvá válik a mások körében.ha nem még szomorubbá!
Nagyon megrázó, az biztos. De jó, és mert igaz, attól csak még jobb. Bár azért nem mindig ilyen keserű az élet! 🙂
És mi az, hogy a költő halott?
A vége a legjobb, a "Két arcom van…" vsz. amit Sanna is említett, meg ez a kontraszt, hogy a bábu ugyan "csak" fa, de ha a szív kő, az ezerszer rosszabb.
üdv
Zsázs