A tragikus bogár bál

Megtalálta az utat a szobámba,
sávos hátán kis zümmögő motor-szárny.
Fő irány a fény, az ötágú lámpa,
nem vonzza őt sem a mélybe bukó árny.

Az első gondolatom már magam is bánom,
oly egyszerűnek tűnik a végső megoldás.
De hiszem; elférünk ketten is e világon,
talán felesleges lenne a rászámolás.

Nagyobbra tártam az ablak szárnyát,
függönyöm el, immár szabad az út.
Nem várok érte semmilyen hálát,
elég már az is, ha végre kijut.

Hiába, lám az ésszerű iparkodásom.
Csak cikázik a lámpa és az ablak között,
a másik szárnyat is egészen nagyra tárom,
de ő csak bent, makacsul tovább körözött.

Nem tudtam, hogy számára ez csupán csak terepszemle,
alapos mielőtt társadalmi életre gondol.
Rezignált hangulatban tettem magamban helyre;
Trükkösen bolondot csinált belőlem, a bolondból.

Mire észbe kaptam, komoly létszámmal bírtak,
ritmusra cikáztak, táncuk talán a foxtrott.
De eluntam, véget vetek a bogár bálnak,
s levettem a polcról egy flakon Chemotoxot.