Mondd, miért múlik el az élet
oly gyorsan kettesben veled?
Én mindig öröknek remélném
a közös boldog perceket.
Hány emlék vésete örökké
dobogó szívünkben marad,
de tovább sodorna az élet,
szállnánk, mint szabad madarak.
A vágynak nagy szárnyai vannak,
emelnek csillag-útra fel,
de véled mégis jobb a földön,
itt szívem igaz párra lel!
Közénk az idő, s tér nem állhat,
hűségünk olyan, mint a kő,
szilárd, mint bércen épült várak,
szerelmünk megtartó erő!