A városban történt

Szép ez a város, már régóta itt lakom
Házait ismerem, utcáit koptatom
Nemigen érhet már túl nagy meglepetés
Ennyi idő után az esélye kevés

De történnek velem is szokatlan dolgok
Valóság és igaz mind, amit elmondok –
Négy hete egy festő lakik a városban
Ajtaja nyitva áll, ilyenkor otthon van

Estefelé, mikor bekopogok; éppen
Festőm dolgozik egy titokzatos képen
Napok óta fest. Tán ezért nem figyel rám
Fontosabbak most a színek a palettán

Közelítenék, de kerülöm a vászont
Tán ha kizökkentem, észrevesz, és rám ront
Azt mondaná: „Fiam! Múzsám elkergeted
Jelenléted miatt, nem ad majd ihletet!”

Mit tehetnék? Talán gyávaságom a gát
Csak egy pillanatra láthatnám a csodát
Odasúghatnám, hogy: „Mester, csak egy szóra!
Érdekel a műve hosszú hetek óta”

Mit rejthet a vászon? Tárgyat vagy alakot?
Pisztrángokkal teli vadvízi patakot?
Hegyeket vagy fákat? Csendélet uralja?
Lehet, hogy a festő múzsája van rajta?

Kínos a helyzet, de akkor is megtudom
Bár egy kis időre célomat feladom
Tisztelettudóan elköszönök csendben
Nem is tudja, ki járt itt a műteremben

Egy hét elszaladt. Ma megint arra járok
Piciket kopogok – annyira vigyázok
Már csak egy pár lépés! Bátorság! Türelem!
Belépek, s ott áll a műterem üresen

Csak a vászon és én. Öreg festőm sehol
Remélem, hogy fontos dolga van valahol
Remélem, hogy nem fog visszajönni hamar
Mit felelnék arra: „Ki maga, s mit akar?”

Mire is van szükség? Türelem, bátorság
Ilyenkor egy perc is örökkévalóság
Bármikor megjöhet. Fogy az időm. Rajta!
Szoba közepén van műve letakarva

Kapcsolom a lámpát, lerántom a leplet
Amit rég akartam, végre teljesedhet
Azzal kezdtem: engem nem ér meglepetés
Eddig volt csak igaz – amit látok, mesés!

Egy férfi van azon, és egy barna ajtó
Hasonló, min én is kopogtattam anno…
Nem hasonló, ez az! Valóra vált emlék
A férfi a képen: saját magam volnék!

Aznap este, hittem, láthatatlan vagyok
Festőm ajtaján még ujjnyomot se hagyok
Észre sem vett, rám se pillantott a szeme
Nem hittem, hogy éppen engem fest a keze

Későre jár. Talán hazafelé baktat
Most már semmi sincs, mit tőlem eltakarhat
Eloltom a lámpát, lepel a helyére
Lehet, hogy egyszer még elnézek feléje

Szép ez a város, már régóta itt lakom
Lehet, hogy egyszer majd örökre elhagyom
De amíg maradok, mindennap figyelem
Mennyi meglepetést tartogat még nekem