hogy estére otthon kéne lennie-
-úgy könyörögtek neki, hogy maradt,
s bár semmi kedve sem volt,
mégis fájdalma csendes dalra fakadt…
Énekében benne volt az élete,
a vágyott jövő szép ígérete-
-kidalolta lelkéből a bánatot
hogy sorsa kegyetlen volt,
szürke s olyan hányatott…
…hogy többé nincs akiben bízhatna,
s ha baj van nincsen akit hívhatna,
epedve arról beszélt szép dala
hogy lelkét is odaadná ha várna ma
rá is egy lélek ki szeretné-
-olyan ki búját örömbe temetné,
s szebb édes holnapot igérve
mégis vele csak a mának élne-
s mire e dallam hangja csendbe vész
megállt egy szív – és ennyi, kész…
****
…így már nem tudhatta meg szegény:
aznap este rá várt otthon a fény-
-mert messze a kis kopott szobába'
egy riadt szív remegve leste várta,
jöjjön már meg ő, ki megígérte:
megpróbálja még most utoljára-
ad egy esélyt tán a boldogságnak…
(de itt esélye nincs már, csak a gyásznak)
6 hozzászólás
Nagyon szomorút írtál… de akkor is szép…
Szeretettel: barackvirág
Köszönöm szépen – azt is hogy olvastad 🙂
Kedves dreaming!
Huh! Kicsit fájdalmas vers, de nagyon gyönyörű! Tetszik, ahogy leírtad, h vége, s közben kiderül, h ott a párja, csak nem bírt várni a szív!!! Jaaaaj… nagyon tetszik! :))))
Szeretettel: Lady Nairi
Kedves dreaming!
Hátha mégis…
Várat magára az a végzet,
Ne veszítsd el a reményed!
Tetszett a versed!:)
Szia kicsi Lady!
Köszönöm, hogy olvastad :)))
Igen, szomorú – de nem lehet mindig vidámkodni 🙂
Örülök, ha tetszett, köszönöm 🙂
Szeretettel Éva
Szia Dóra!
Nem minden versem rólam szól ám:)))
Írtam én már (igaz, az "megadott szavas" játék volt egy másik oldalon) hajléktalanról is, de nem vagyok az (bár még lehetek :P)
Köszönöm :)))
Szeretettel Éva