Ha lángolón a két szemedbe néztem,
mosolygtak onnan éji mandulák,
akárha lenne édes égi végzet,
tekintetükkel úgy öleltek át.
Szerelmem érted áradó folyó lett,
a partja közt vadul feléd futok,
neved kiáltanám, s hogy én mit érzek,
kimondanám, de hangom elfagyott.
Hiszen valód azóta másnak adtad,
magam maradtam árnyaim között,
nem alszom és nem álmodom miattad,
csupán a lét komor fokán ülök.
De még hevén a vágy utánad éget,
hiába hát, ilyen csalárd a végzet.