"Mert az ő láthatatlan
tulajdonságai világosan
látszanak a világ teremté-
sétől fogva, mivel az alkotott
dolgokból érzékelhetők, igen,
az ő örök hatalma és istensége…"
/Róma 1: 20/
Csóvát húz a végtelenben
túl messze milliárdokon,
sötétlő helyek fényein
szinte magam előtt látom.
Hol zeng az időnek húrja
csendjén az örök mindenség,
omolva fölé s rá az éj,
ráborul reményén az ég.
Hová sietsz, vén üstökös,
járva utad, a végtelent,
mintha üres róna lenne,
árja a csendnek odafent?
Tódul az idő árnyfala,
és semmibe hull szótlanul,
századokká tovaveszve
mész tovább csak gyanútlanul.
Kétségek rabja az ember
e világ kövült színterén,
van szeme s vele mégsem lát,
mert szíve burka oly kemény.
Hiába alkot az Isten
törvényül az égen pályát
tanúságul mindenkinek,
ha evolúció tanát
hiszi a halva élő nép,
kinek Isten csak ismerős,
botladozva nappal fényben,
ami szemének mily' erős.
Óh, te ember, lásd meg, ki élsz!
Tudj olvasni az éj falán,
ismerd meg azt, ki alkotott,
és értelemre jutsz talán!
4 hozzászólás
Kedves Zoli! A címe alapján lettem kíváncsi erre a versre. Egyetértek a gondolatmenettel és a mondanivalóval. Az embert is a tettei alapján lehet a legjobban megismerni, bár az ember a teremtett világ látható alkotásai közé tartozik. Ami láthatatlan, az csak hatásai alapján ismerhető fel. Az Alkotóval is így vagyunk. Az elektromágneses hullámok létezéséről, kissé leegyszerűsítve, csak azért tudunk, mert szól a rádió A Teremtő létezéséről pedig azért, mert vagyunk, létezik ez a sokszínű, bonyolult, megfejthetetlen világ. Megfejthetetlen? Á, dehogy. Hogy lenne az? Van hozzá kulcs, aminek használatával minden bonyolult dolog nyitja pofon egyszerű lesz! Nagyszerű vers! Üdv: én
Kedves Laci!
Hálásan köszönöm jöttödet, s olvasásodat
értékelve gondolataid mélységét!
Szavaid mily' igazak, hogy a tettei alapján
lehet megismerni az embert, így a Teremtőt
is az alkotott világból, mi az Ő keze műve mit
szellemével tett meg, formált meg.
Mert az Isten szellem, az emberi létnél sokkal
magasabb létforma, s bármit képes megtenni
azért, hogy az akaratát megvalósítsa.
A látható világegyetemben mintegy 300 triliárd
csillagot fedezték fel idáig a csillagászok van
közöttük akkora, vagyis nagyobb mint a mi
naprendszerünk. Egyszer megkerülni repülővel
1100 évet venne igénybe (900/h) sebességgel.
Az élet maga egy csoda ahogy fel van építve a
maga törvényein.!
A Biblia vagyis Isten szava segít megértenünk az
élet értelmét, s célját, s hogy az meddig fog tartani
e kíméletlen körülmények között, s hitet kiépíteni
Isten és ember között mi a legfontosabb!
Kívánok sok örömet az életedhez, reményben!
Üdvözlettel Zoli 🙂
Kedves Zoltán!
Csodaszép ihletszült írás!
A párhuzam az üstökös és az emberi élet hasonlatósága nagyon
jól ábrázolt!
Életutunkon,sokszor üstökölsként jelenünk meg…
"Kétségek rabja az ember
e világ kövült színterén,
van szeme s vele mégsem lát,
mert szíve burka oly kemény"
…ez IGY IGAZ
Kétségeink mint üstököst huzzuk magunk után,
nem tudunk szabadulni sokszor töle:
Nagyon nagyon tetszett!
Egy ideig nem tudtam jönni,annál jobban meglepett
írásod!
Egyezek mindenben Bödönnel is,ami nagyon jó elemzés
ehhez az írásodhoz!
Szép napot:sailor
Kedves sailor!
Hálásan köszönöm jöttödet, s olvasásodat!
Igazán szép Tőled, hogy ennyit törődsz velem
s verseimmell, mik nem ütik meg az átlagos
szintet, ilyen irányú képzettségem miatt sem
mi irodalmi téren kellene!
De ennek ellenére oly' nagyon szeretek írni
mint egy gyermek játszani.
Persze nem mindig megy, de elég könnyen írok,
s ami boldogít, hogy mindenkor örömmel.
Kedves sailor!
Te oly szépen tudsz verset elemezni, hogy már
szinte mesteri! Szégyen nem szégyen sokszor a
Te elemzésed által értem meg jobban a veseimet
mint pl. ezt is!
Igazán köszönöm szépen e törődésedet, s tanításodat!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Szeretettel Zoltán Kaposvárról 🙂