A vers a végtelen ékíti világunk,
mint messze csillagfény az éjből feldereng,
körötte zord homály, oly piciny mit látunk,
lelkünk, ez oly parány, fények körül kereng.
Ha csak a bűn unott lámpása világít,
és nem édesít semmi életet tovább,
s rút rabszolga gőggel, sorsokat silányít,
eretnek tagadásunk, a nem, s ne tovább.
Nézőpont kérdése te vagy-e a hóhér,
vagy az ki a népeknek szabadságot ád.
Váltani világot kocsmaszlengek könnyén
mindenki tud ma, sok bajadér, s menád.
Talán vissza kéne a régi hithez térni,
hol váró Istenünkhöz térhetünk meg még,
hogy éltünk után árnyként újra tudjuk kérni
a napot, mert cukornál is édesebb a fény.
1 hozzászólás
Kedves András!
A régi hithez vissza térni talán?
Van talán más választás?
"A vers a végtelen" fényt adó igazán! 🙂