A versnek arca van

A sorok közt megbújó érzéseknek
arca van, s mint színes képek bújnak,
e modern múzeum betűfalai között.
Nem mindig szépek, de csodálni kell,
érezni, mintha rózsaszín barackok
édes mosolya lenne, vagy könny-esők,
ráncolt homlokú zord felhők mögött.
Benne dobog a szív, és halkan muzsikál,
dallamok pendülnek húrjain, átkarol,
szégyenlősen, táncra kér, s én nyújtom kezem,
és járom az elérhetetlen álmok menüettjét.

A versnek arca van, s tükröt tart elénk,
de te nem láthatod azt, amit én,
és én sem látom azt, amit te.
De érezhetem, ahogy megbizserget,
ahogy libabőrbe rázkódtat,
és párás szememen megtörnek a sorok.
Minden mondat egy kicsit belém bújik,
felvillannak képek, rímek dallama, mint hangjegyek
ülnek, érzéseink színes kottalapjain.