Túl nehéz a gyertya könnye,
Vérré vált furcsa ábránd.
Folyik utcán vakon ölve,
A torz kép a porba ránt.
Zsarnok keze titkot temet.
Oly csendes a rabhalál.
Régi szobor kér kegyelmet,
De igazat nem talál.
Csak el innen! Száll a madár,
Sajgó szíve szép parázs.
Messze ragyogó kastély vár,
Mesebeli kincs, varázs.
Itt már csak a szellem marad,
Holt sereg fejedelme.
Tűzvészt okoz a vad harag,
S füsttel telik az elme…
7 hozzászólás
Nagyon mély gondolatok, többszöri olvasásra késztetőek. Bizony az elmélkedés bugyrai, teremnek időnként nehéz sorokat. De megéri, mert ilyen versek születhetnek belőle. 🙂
Egy a fontos, hogy a végén a madár tovább szálljon.
Szerettel: pipacs 🙂
Köszönöm szépen:)
(Magyarországról szól)
Szeretettel:Pityu
Gratulálok kedves Pityu!
Szép a versed. Egy kicsit titokzatos, egy kicsit misztikus.
Örülök, hogy jelen vagy ezen az oldalon.
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Köszönöm!Zuzmara csalogatott ide…
Üdv:Pityu
Nagyon jól tette!
Kedves írótársam pityu!
Ez tetszett! Petőfi jutott az eszembe mikor olvastam. "Zsarnok keze titkot temet.
Oly csendes a rabhalál." Gratulálok! Még sok ilyet!
Kedves Apamaci!
Köszönöm ,hogy olvastál!
Üdv:Pityu