Rég becsukott ablak vagyok
Benéz rajtam a napsugár
Kopott szoba, rossz bútorok
Egyebet nem igen talál
Bezártak már nagyon régen
A napraforgó sem köszön
Mert kopott, fakó a fényem
Kecses fejét nem tükrözöm
Nem csillogok mikor éjjel
A hold szememen beragyog
Lágy csillagport szórva széjjel
És álmot hozó harmatot
Párkányomra nem száll madár
Dalát nem hallgathatom
Senki sem szól rajtam be már
Nincsen virág az asztalon
Régi álmok, szép emlékek
Remegve futnak rajtam át
Nyissanak ki!!! Még remélek…
S így hallgatom a múlt dalát
4 hozzászólás
Nagyon szép a versed, bár szomorú a témáját tekintve.
Engem ez is ugyanúgy megragadott mint a többi. Gyönyörűek a képeid, a kifejezésmódok amiket használsz, és a rímeltetéseid is nagyon tetszenek. Ezt jól megasszondtam. De ez minden versedre vonatkozik 🙂 Gratulálok!
Most, hogy már három versedet is elolvastm, csak csatlakozni tudok Jodiehoz!
Nagyon szép ez a versed is 🙂 Valódi költő vagy 🙂
Üdv.: Phoenix